Már elérhető és a legjobban várt Shopify újdonságok - 2023
Ez alkalommal nem készülök őrült hosszú poszttal inkább csak egy rövid, de annál tartalmasabb összefoglalóval. Az év végéhez közeledve a legtöbb kereskedő és szolgáltató rákapcsol az értékesítésre, nézzük hát át gyorsan, hogy milyen már elérhető fejlesztések segíthetnek majd az év utolsó negyedében téged is abban, hogy minél több bevételre tegyél szert, minél magasabb minőségben szolgálhasd ki az ügyfeleidet.
Újításokból és tervekből idén sem volt hiány a Shopify háza táján. Az egyik szemem emiatt nevet, mert tényleg elképesztően robosztus lesz már ez a platform és nehéz lenne jobbat találni nála. Hatékony, prémium, profi és a legelső lépésektől egészen a nemzetközi terjeszkedésig elkísér. Támogatja a legfurább és legösszetettebb marketing ötleteid megvalósítását is. Ugyanakkor, mind emiatt a másik szemem sír, hiszen egyre bonyolultabb lesz a rendszer és bizony itt-ott most már bele kell ásnia magát az embernek a dokumentációba, ha valóban minden lehetőségét ki szeretne használni. (Illetve azért is, mert első körben azt kell mindig kinyomozni, hogy az adott újítás vajon a magyar piacon; általában magyar pénzügyi szolgáltatók bekötésével illetve magyar nyelven/ magyar nyelvre fordítva is elérhető-e. Persze többnyire extra fejlesztéssel minden megoldható, de sima összekattingatással nem mindig.)
Na de lássuk a 2023-as Shopify fejlesztéseket:
Már elérhető újdonságok:
Egyoldalas pénztár
Akár 36%-al (átlagban 15%-al) hatékonyabb pénztár (vagyis chekout) a versenytársakhoz képest. 2023 szeptemberétől elérhető az egyoldalas pénztár a Shopifyban. Nincs több lépés, nincs több kattintás (vagyis nagyobb lemorzsolódási esély), nincs külön oldalas vásárló adatok, szállítási és fizetési adatok, hanem minden görgetve, egy oldalon belül, egymás után elérhető. Ráadásul attól függően, hogy milyen opciókat bocsátunk a vásárló rendelkezésére. Például: ha nem tartozik kupon az adott termék(ek)hez, akkor nem jelenik majd meg a kupon rész a pénztárban. Ha viszont van ajánlott, kapcsolódó termékünk, akkor upsellként, akár meg is jeleníthetjük a pénztárban is.
Az új pénztár kinézet már minden Shopify store-ban elérhető. Keresd a különböző beállítási lehetőségeit az adminban az Online store -» Customise -» Checkout alatt.
Pontos útmutatóért irány a WEBBshop tanfolyamunk ;)
(Bővebb info az újdonságról itt.)
2. 3D-s termékszkennelés egyszerűen, telefonnal
Biztos te is próbáltad anno az Ikea app-jét, aminek a segítségével a különböző, neked tetsző bútorokat kiválasztva, a szobád irányába tartva a telefonod kameráját, virtuálisan láthattad a térben, hogy hogyan mutatna az adott termék a szoba bizonyos pontjain. Hogyan illeszkedne, férne el az enteriőrben. Azt nem mondom, hogy szinte élőben, de egyfajta mágikus módon, kivetítve. Klassz élmény a felhasználónak és óriási lehetőség a kereskedők számára, a 3D-s megjelenítési forma. A vásárlók több infot kaphatnak így termékről, bár megtapintani nem tudják, alaposabban megvizsgálhatják és előre ellenőrizhetik, hogy hogy mutatna használat közben az adott termék. Ezzel többek közt a visszaküldések aránya is visszaszorítható.
Amennyiben Shopify boltod van és Iphone Pro készülékkel rendelkezel most már te is pikk-pakk beszkennelheted az egyes termékeidet és bevarázsolhatod az érdeklődőid otthonába, irodájába, autójába stb. Jobban mondva természetesen ők tudják majd kivetíteni a termékeidet, és 3D-ben szemügyre venni, amennyiben szeretnék.
Nem kell mást tenned csak fognod a telefonod (vagy kölcsönkérni valamelyik ismerősödtől egy rövid időre), letölteni a Shopify app-et és az egyes termékek szerkesztésénél, ad Add media lehetőségnél a 3D scanner opciót választani. Az app, pedig végigvezet majd teljes, nagyon egyszerű folyamaton.
TIPP: A Shopify app-et akkor is töltsd le, ha nem akarod használni ezt a funkciót, mert óriási, dolog, amikor akár a nap közepén, a játék közepén, a gyerekek figyelmeztetnek, hogy “Anya/ Apa megint eladtál valamit, csippant a telefonod ;)”
(Bővebb infot a Shopify 3D szkenneréről itt találsz.)
3. Új, magyar számlázási app-ek
Két igazán hasznos új, magyar fejlesztésű app, Shopify kiegészítés jelent meg a nyár végén:
Hivatalos Számlázz.hu alkalmazás (a Számlázz.hu-val együttműködve fejlesztve) és nyilvános, Shopify által is elismert és listázott Billingo alkalmazás (a Billingo partnereként)
Mindkét alkalmazás teljeskörű megoldást nyújt számlázásra, főbb előnyei és funkciói:
gyors összekötés (konkrétan egy API kulcs copy paste) a számlázó rendszerrel
könnyen használható kezelőfelület, ami követi a Shopify design guideline-jait
a hét minden napján elérhető customer support
automatikus számla kiállítás
fizetési módok automatikus felismerése
számlaadatok személyre szabása
0%-os ÁFA kulcs kezelése
A Szamlazz.hu-nak már nagyon rég nem volt megfelelően jól működő Shopify-os összekötése, szóval azt hiszem ez sokatoknak igazán nagy segítség. Használjátok, teszteljétek őket bátran!
Tudom rengeteg egyéb újdonság van még a Shopify háza táján. Ahogy említettem néha követni is nehéz a hipersebességgel kijövő fejlesztéseket, de ahogy az ügyfeleinknek is mondani szoktam: böngésszétek bátran a Shopify oldalait, az app és theme store-t, de mindig tartsátok szem előtt, hogy mik azok a funkciók, amire mindenképp szükségetek van a hatékony működés, a céljaitok valamint az aktuális marketing és értékesítési stratégia szempontjából és mi az amire nincs! Ne pakoljátok tele a webáruházatokat felesleges appekkel, kiegészítőkkel, olyanokkal amire se nektek, se a vásárlóknak nincs szüksége, mert az csak lassítja a rendszert!
Próbáljátok minden esetben megkönnyíteni és leegyszerűsíteni az érdeklődők számára a vásárláshoz szükséges útvonalat és lépéseket.
Legjobban várt újdonságok:
Mármint legalább is általam, de nem hiszem, hogy ezzel egyedül lennék. :)
Még a nyáron harangozta be a Shopify a következő funkciók bevezetését, remélem mielőbb megvalósulnak és a magyar piacon is bevethetőek lesznek:
1. Drag and drop flex szekciók
Vagyis a mostani nagyon feszes és kötött sablonszerkesztőt végre “fogd és ejtsd” módon funkcionáló (magyarul de furán hangzik) szerkesztőre cserélnék, ahol sokkal szabadabban rendelkezhetünk az egyes szekciók és dobozok felett és bárhova odahúzhatjuk őket, könnyedén átrendezve az egyes oldalak kinézetét, designját.
Squarespace rajongóként, imádom ezt a megoldást és hiszem, hogy a Shopify webshoposok (és pláne designerek) életét és nagyban megkönnyítené ez a lehetőség. Bár a Shopify sablonjai így is kiemelkednek a veresnytársak közül, ezzel a megoldással még mesésebb boltok születhetnének.
2. Saját Shopify-os előfizetéses app
Bár a külföldi shop-ok már most is profitálni tudnak a külsős fejlesztésű előfizetéses app-ekből (mint például ez), bízunk benne, hogy a Shopify saját előfizetéseket támogató app-je a magyar felhasználók számára is alternatívát nyújthat majd.
3. Shopify Sidekick
Igazság szerint, magam sem tudom mennyire várom vagy várom-e egyáltalán ezt a fejlesztést. Abszolút izgalmasnak és nagyon hasznosnak hangzik, de mivel az AI-al a mai napig hadilábon állok, még nem sikerült döntenem. Szóval döntsd el te, hogy alkalmazni fogod-e, ha bevezetésre kerül. ;)
A Shopifyon belül már most is számos AI alapú lehetőség áll rendelkezésedre. Az AI segít megírni a blog szövegeket, hírlevél és termék szövegeket, főcímeket generál az oldalaidra, app-ekről készít összefoglalót a számodra, elcseveg a potenciális vásárlóiddal stb-stb.
De a következő szinten már, a Sidekick névre keresztelt személyes Shopify asszisztenseddel, még több teher kerülhet le a válladról. Bátran kikérheted a majd a véleményét a Shopify boltoddal kapcsolatban, objektívan, a rendeklezésére álló adatok és trendek alapján, ítélet mentesen tesz majd számodra akár fejlesztési, optimalizálási javaslatokat és, ha kell meg is valósítja az adott “ötlete” alapján kiadott parancsod. Például, hogy hozzon létre egy minden termékre kiterjedő, az adott hónapban érvényes, 10%-os kedvezmény kupont.
Na mit szólsz? Szívesen dolgoznál egy valóban virtuális asszisztenssel? Ha téged is elvarázsol a Shopify Magic (a Shopify-os AI megoldások összessége) és szeretnél többet megtudni róla, akkor itt találsz több infot.